Maxi

Sosem voltam kutyás. Gyerekkoromban nem nyaggattam a szüleimet semmilyen házi kedvencért. Amikor megtanultam olvasni, a könyv volt a legjobb barátom, eszembe se jutott, hogy én egy kutyával éljek együtt. Felnőtt koromban is csak a macera jutott róla eszembe. Sétáltatni, orvoshoz vinni, takarítani utána, még hogy én? Sose! Aztán egy májusi napon megláttalak a szemétlerakónál, egy kartonpapíron ülve, rám néztél könyörögve, és ott eldőlt minden. Tudtam, hogy Maxinak foglak hívni, és barátok leszünk. Hazavittünk, és te egyből belaktad a házat. Vacsora előtt örömödben magasra ugráltál, ahogy egy foxihoz illik. Együtt futottunk kilométereket éveken át. Kétszer voltál anyuka, a legjobb, legodaadóbb kutyamama. Amikor már nem szültél, magas szinten gyakoroltad a kuncsorgást. Meg is híztál, de ez is jól állt neked. Együtt voltunk mindig, és ha mégsem, állandóan rólad beszélgettünk. Mint kotorék kutyus, gyakran tetted a lábtörlőre zsákmányaidat, vakondokot, döglött békát, amiért dícséretet vártál. Sok-sok emlék, a balatoni nyarak, a révfülöpi fagyizások, a disznóvágás, ahol már olyan tele voltál, hogy nemet mondtál egy kolbászkarikára, a csavargások… 13 boldog évet töltöttünk együtt, egy család voltunk. Sokmindent tanultam tőled a szeretetről,a barátságról, magamról. Köszönöm, hogy a barátod lehettem, Isten veled…

Vélemény, hozzászólás?

Please log in using one of these methods to post your comment:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.