Levél egy tizenéveshez

Azért írok most neked meg a generációdnak, hogy megtudd, hogy a 80 – as években, amikor én fiatal voltam, nem volt se internet, se okostelefon, se közösségi oldalak, nekünk nem volt a zsebünkben ilyen lehetőség, sőt még telefonunk se volt. Nem, nem a mobilról beszélek, hanem a vezetékesről, amiről lassan már te nem fogod tudni, hogy mi az. De épp ezért, mert olyan nehéz volt bármilyen információhoz jutni, sokkal többet kellett tennünk érte. Például elmentünk a könyvtárba, és ott gyűjtöttünk anyagot a tanulmányainkhoz, és volt lemezszoba is, ez úgy működött, hogy az olvasóteremben, ahol órákon át olvastunk, kiválasztottunk egy lemezt, kaptunk egy fejhallgatót, és hallgattuk a kedvenc zenéinket.Mert nem mindenkinek volt otthon lemezjátszója. Nekünk kazettás magnónk volt, ami azért volt jobb, mert a rádióból felvehettünk rá zenét mikrofonnal. MIKROFONNAL! El tudod ezt képzelni? Teljes csöndnek kellett lenni a szobában, mert mindent rögzített a mikrofon. Így történt, hogy egyszer, amikor épp felvettem egy Koncz Zsuzsa számot, anyám a szomszédos fürdőszobában nagymosást tartott, így bekerült a víz zubogása, majd a szám vége felé a centrifuga zakatolása. Évekig hallgattam ezt a kazettát, és ha véletlenül a rádióban meghallom a számot, mindig hiányérzetem van, és azt motyogom magamban: ez biztos egy új hangszerelés, én egész másra emlékszem. Hol marad a zakatolás? Szóval így hallgattunk mi zenét. Mégse mondom azt, hogy de rossz volt nekünk, és neked milyen jó, ugyanis pont azért, mert te mindent készen kapsz, csúcsminőségben, neked ez a természetes, és minden máshoz is úgy állsz hozzá, hogy az neked alanyi jogon jár. Nekünk mindenért meg kellett dolgoznunk, még egy Koncz Zsuzsa számért is, és meglehet, már nekem is csúcsminőségben szól a zene és marha nagy képernyőjű tévém van otthon, azt a képességünket, hogy mindenért tenni kell, de minimum leleményesnek kell lenni, mai napig nem vesztettük el. Ezért aggódom érted, hogyha kikerülsz a nagybetűs életbe, lesz – e benned annyi kurázsi – amiről fogadok, azt se tudod micsoda – hogy előbb dolgozol és aztán kérsz több fizut és kocsit, nem pedig fordítva, mersz-e majd “valamilyennek” lenni, vagy beállsz a sorba, bólogató János leszel egész életedben, vagy egyéniség? Nem tudom, érted-e miről beszélek, ezzel nem azt akarom mondani, hogy mi különbek voltunk nálad, dehogy, hisz nézz körül, mit hagyunk rád, milyen világot? Ezt mi tettük ilyenné, bevallom. De hiszem, hogy minden generáció tud valamit, amit a másik nem, ezért kéne összefogni, és együtt dolgozni egy jobb világért. Ezért kezdetben csak annyit ígérj meg, hogy az idősebbekre nem úgy nézel, mint valami agyatlan zombikra, és cserébe én se gondolom rólad, hogy tejfeles szájú hülyegyerek vagy.

Tegyünk együtt valamit, együtt többre vagyunk képesek.