Jó reggelt, engem ideküdtek, hogy rakjak össze egy szekrényt, régóta itt lakik? Még sose láttam, pedig én mindenkit ismerek a faluban. Hol az a szekrény? Ez itt? Ebben a dobozban? Ebbe a lapos dobozba hogy a csudába fér el egy szekrény? Jesszusom, ez a zacskó tele van csavarokkal meg tiplikkel… Meg tudom én ezt csinálni, keziccsókolom, csak nem akarom. Nekem azt mondta a Károly, hogy csak egy kis polc… De ennyi csavar hozzá minek? Meg aztán nem hoztam fúrót se, meg ragasztót se, hogyan kezdjek így neki? Már megint árvert ez a Károly, mit képzel, van énnekem időm ilyesmire? Úgy rángatott ki a kocsmából. A reggeli első felesemet se ihattam meg. Megmondom őszintén, így nem tudok dolgozni, inkább holnap visszajövök… Vagy ma megcsináljuk, ha segít nekem, mert hát ez két emberes munka, tetszik tudni… Egyedül hogy? Semmi eszközöm, honnan szedjek én ragasztót? Mert valahogy össze kell ragasztani a polcokat, az fix, meg dübelezni is kéne. És fúrója gondolom, nincsen, azt is nekem kéne hozni? A férje nem tudná összerakni? Mert csináltam én már ilyet, hajjaj, de mennyit, de akkor nem ilyen kis dobozban volt… Biztos, hogy ebben van a szekrény? Hát, keziccsókolom, ez tiszta sor, nem bonyolult ez, sőt nagyon könnyű, azt hittem, valami komolyabb munka lesz, de ennek én most nem kezdek neki, a Károly meg keressen másik bolondot, nincs énnekem idóm ilyesmire, elég dolgom van enélkül is, már megint fölöslegesen tekertem ide ebben a melegben, na viszontlátásra, mondja meg a Károlynak, hogy mással szórakozzon!