Gondolatok egy úszógumi kapcsán…

Ez jó lesz, mondtam magamban és megnyomtam a vásárlás gombot. Egy 61 cm átmérőjű úszógumit vettem, szép színes, pink meg sárga kacsákkal meg teknősökkel díszítve, nagyon jó ára volt. Miután megrendeltem, kérte a webshop, hogy válaszoljak néhány kérdésre. Fiúnak vagy lánynak veszem? Hány éves a fiú vagy kislány? Milyen alkalomból, stb? Megállt a kezem a billentyűzet felett, majd továbbgörgettem és megnyomtam a kész gombot. Mit is írhattam volna erre? Az igazság az, hogy a 88 éves mozgásképtelen apámnak vettem az úszógumit, mert az ápolónője, Erika azt mondta, vegyek egyet a felfekvései miatt. És Erikának igaza lett, tényleg használt, jó ötlet volt, a felfekvései javulgatnak.  De sajnos, bármilyen remek ápolónő Erika, az időt ő sem tudja visszaforgatni. Nézem apámat, aki két éve ágyban fekszik, és úgy néz ki, mint egy ráncos manó. Visszagondolok az igazi apámra, ahogy én emlékszem rá, erős volt, csupa izom, a hasán ugráltam kislánykoromban, ő meg nevetett, mert csiklandoztam. Bennem van az a kép, ahogy a nyakában ülök fehér kardigánban, fehér szoknyában, fehér harisnyában (anyámnak mániája volt a fehér, azt mondta, az az ünnepi viselet, én meg rohadtul ki nem állhattam az ünnepi viseletet, mert nem lehetett hozzáérni semmihez, nehogy bekoszoljam magam) a május elsejei felvonuláson, kezemben papír zászló, avval integetek, bár jobban örültem volna egy lufinak. Apám dolgos, becsületes ember volt, aki  komolyan hitt az eszmében, a kommunista szombatban, hogy ez a harc lesz a végső… Olyannyira hitt benne, hogy amikor kiutaltak nekik egy három szobás, tágas lakást, ő visszautasította azzal, hogy neki elég egy kétszobás is. Megkapta.                                  És most itt fekszik, se eszme, se felvonulás, csak meredten nézi a mennyezetet, mintha onnan várna valami jelet. És a jel nemsokára megjön, nem a mennyezetről, hanem azon túlról, a tetőn és a felhőkön át, egy másik dimenzióból, egész magasról, és apám meghallja majd azt a jelet, amit régóta vár, és amitől fél is kicsit, az újtól mindig fél az ember, de ha menni kell, el fog indulni arra az ismeretlen helyre, egy láthatatlan szál fogja húzni felfelé, teste súlytalanná válik, és minden fájdalmat lent hagyva elhagyja ezt a világot. Tudja, tudjuk, hogy bármikor megtörténhet, már nem is nagyon figyel ránk, nincs is jelen, tekintete áthatol a mennyezeten, a tetőn, és a felhőkön, és várja, várja a jelet.  

Egy gondolat “Gondolatok egy úszógumi kapcsán…” bejegyzéshez

Vélemény, hozzászólás?

Please log in using one of these methods to post your comment:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.