A balek


Akkor ennyi? Vége? – kérdezte Ferenc, akit Annabella csak Francinak szólított. Hat évet húztak le együtt, amiből csak az első volt boldogság, utána maga volt a pokol, persze nem hirtelen, egyik napról a másikra történt, hanem fokozatosan, alattomosan. – Ennyi, unlak már, Franci. Annabella végignézett a férfin, aki úgy állt ott a szoba közepén, mint egy kutya, akit kidobtak az utcára. Pedig hat éve milyen jóvágású volt, most meg… Puhány lett, és a haja is sokkal gyérebb… Szánalmas…. Mit láttam benne? Biztos csak magányos voltam, akkor szakítottam Ernővel, őt is untam, és pont akkor jött Franci, amikor először megláttam, tudtam, hogy ő lesz a következő. Gazdag vagyok, és mindent megszerzek, amit akarok, így nőttem fel. És a szerzemény addig marad, amíg én azt nem mondom, hogy vége. Szegény Franci… Azért nem lehet oka panaszra, kistafírungoltam rendesen, minden nyarat a Monacói villában töltöttünk, az egyikben a sok közül , amit a szüleimtől örököltem. Luxus élete volt mellettem, sportkocsi, jacht, magánrepülő… De hétfőtől már Antónió lakik itt, a gyönyörű szemű, hullámos hajú csodaférfi, még szerencse, hogy egy méret Francival… – Hát akkor én, Annabella, ezek szerint… – Igen, ki vagy rúgva. A ruha, ami rajtad van, maradhat, nem bánom, de az órát tedd le az asztalra, meg a gyűrűt is. Ja, és a kocsikulcsot is. Vén ribanc, gondolta Feri, azt hiszi, hogy azért, mert gazdag, úgy beszélhet velem, mint egy kutyával. Itt a kocsikulcs, és a gyűrű, jaj, nem jön le, már évek óta rajtam van…. Azt hiszi, beveszem ezt a műsort a gyűrűvel, micsoda pitiáner alak! Na, csak sikerült neki. Tudod mit, kérdezte a nő, maradhat a gyűrű, emlék tőlem, sőt visszaadom azt a gyűrűt is, az egyetlen ékszert, amit kaptam a hat év alatt.. Hova is tettem… Kinyitotta az egyik fiókot, hoppá, megvan, tessék, nem hordtam, nem szoktam hozzá az ilyen olcsó darabokhoz, na, vidd csak, míg meg nem gondolom magam. Feri zsebrevágta a gyűrűt, naná, hogy elfogadom, annak idején a kocsimat kellett eladnom, hogy megvehessem, igaz, hogy egy régi Suzuki volt, de akkor is… Azt hiszi rólam ez a lotyó, hogy most kitolt velem, pedig mióta várom ezt a pillanatot, úgy érzem magam, mint aki börtönből szabadult, mindent előkészítettem, amikor a múltkor összefutottam a plázában Tónival, régi-régi barátommal, aki most jött haza valami külföldi munkából két év után, bevillant az isteni szikra. Elmeséltem, hogy állok Annabellával, hogy mindennap porig aláz, de már nemcsak négyszemközt, hanem társaságban, és ilyenkor ő nevet a leghangosabban. Milyen a nő, kérdezte Antal, úgy értem, hogy néz ki? Csinosnak csinos, bár már öregszik, és egyre gyakrabban jár dr. Csontoshoz, tudod, a világhírű plasztikai sebész. Tóni, ha átveszed tőlem, egy életre lekötelezel, én már évek óta várom a lehetőséget, tudod, nem lehet vele szakítani, csak ha ő akarja. De cserébe olyan életet élhetsz, amiről nem is álmodtál. Pont erre van szükségem, mondta Tóni, mondj el róla mindent, a többit bízd rám… Azzal Feri sorra elmondta, hogy a nő szereti, ha szép szavakat suttognak a fülébe, de csakis a jobb fülébe, mert a bal egy kissé süket, valami betegség szövődménye. A nagy gazdagságba beleszületett, el se tudja képzelni, hogy máshogy is élnek emberek, tud adakozó, nagyvonalú lenni, de ha megbántják, átmegy pitiánerbe, és olyankor nem válogatja meg a szavait. Nem szeret semmilyen művészetet, de sznobságból elmegy néha az operába vagy színházi premierre. Imád utazni és a társaság közepe lenni. Amikor elhagyta a 14 szobás, toszkán kertes villát, hátra se nézett, boldog volt, hogy sikerült a terve. Azóta várja ezt a napot, amióta összefutott Alizzal, az első szerelmével, nemrég jött haza külföldről, elvált, évek óta nem látta, de ott folytatták a beszélgetést, ahol abbahagyták, mintha nem is telt volna el majd’ húsz év. Holnap újra találkoznak, és már semmi akadálya az újrakezdésnek. Szerencsére a Csalogány utcai lakása megvan, ketten is elférnek benne, még az is lehet, hogy megnősülök… Ferenc elmosolyodott a gondolatra, látta Alizt menyasszonyi ruhában, ahogy ránéz az ibolyakék szemeivel, igen, ezt akarja, itt a gyűrű a zsebében, ami Annabellának túl olcsó volt, és visszaadta. Alíz biztos értékeli majd a brillkövet, ugyanolyan szerény és egyszerű lány, mint régen volt. Holnap a cukrászdában megkérem a kezét, és soha többet nem engedem el… A cukrászdában nem voltak sokan, egy fiatal pár kutyával, két idős néni, és az ajtóval szemben két fiatal nő. Az egyik folyton az óráját nézte, meg a kaput bámulta. Nyugi, Alíz, mondta a másik, sikerülni fog. Mit tud rólad? Semmit, azt mondtam, külföldön dolgoztam, de nem részleteztem. Ez az utolsó esélyem, mindjárt negyven leszek, az nem lehet véletlen, hogy pont a múltkor futottunk össze annyi év után, meg kell ragadnom a lehetőséget, láttál te negyvenéves luxusprostit? Kiöregedtem, Julikám, férjhez kell mennem, és ennél jobb balekot keresve sem találnék. Egy gyönyörű villában lakik, személyzet meg minden, ki gondolta volna, hogy ilyen sokra viszi? Mennyi az idő? Bármikor itt lehet, próbáltam úgy öltözködni, mint annak idején. Jól van, most már elmehetsz, nem akarom, hogy itt lásson. Hát jó, megyek, mondta Juli, és elindult kifelé. Épphogy becsukódott mögötte az ajtó, újra kinyílt, ott állt Feri, ránézett Alizra, aki ugyanolyan volt, mint régen, csíkos ing, farmer, tornacipő, és tudta, hogy elkezdődött az új élete. Boldogan szorongatta kezében a brill köves gyűrűt.

Vélemény, hozzászólás?

Please log in using one of these methods to post your comment:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.