Az ablak

Aznap reggel nagyon izgultam a matek miatt. Amióta hetedikes lettem, nehezen ment, mindig gyomorgörcsöm volt dolgozatírás előtt. Az iskolát szerettem, sok barátom volt, de néhány tantárgyat megszűntettem volna. Még sötét volt, amikor elindultam, mert nulladik órám volt, felzárkóztatás, persze, hogy matekból. Észrevettem, hogy rosszul gomboltam be a kabátomat, a piros bundás kabátot, amit úgy szerettem. Fehér prémsapkát hordtam hozzá, úgy néztem ki, mint egy kislány mikulás. A sapkától nagynak tűnt a fejem, és úgy a szemembe húztam, hogy alig látszott az arcom, csak egy nagy szőrös fehér gömb imbolygott a piros kabát fölött. A nagymamám nagyon közel lakott, volt egy titkos rituálénk, suliba menet kint lógott az ablakban, várta, hogy mikor járok arra, és leintegetett a negyedikről. Kezével intett, hogy menjek fel, és én felszaladtam, kicsit beszélgettünk, közben ő a konyhában serénykedett, mindig sütött valamit. Különleges kapcsolatom volt a nagyimmal, ő nevelt fel, mert a szüleim dolgoztak. Jobban szerettem őt bárkinél, soha nem mondta, hogy most nem érek rá, ne zavarj. Miközben gyúrta a tésztát, meséket talált ki, később ketten álmodtuk meg a történeteket. De amióta felsős lettem, egyre ritkábban értem rá, és amikor felnéztem, és ő intett, hogy menjek, én elmutogattam, hogy nem tudok, sok a dolog. Olyankor hosszan integettünk egymásnak, amíg be nem kanyarodtam a sarkon. Ez volt a nap fénypontja reggel, és délután is, hazafelé. Ahogy rákanyarodtam az utcára, egyből felnéztem a negyedik emeletre, és a nagyi fekete kendős feje ott kukucskált, és jött az integetés meg a pantomimezés. Bár tudtam, hogy amikor nulladik órára megyek, nincs az ablakban, én mégis mindig felnéztem,többször is, hátha mégis kinéz, de nem… Aztán már csak a matek doga körül jártak a gondolataim, ha ez rosszul sikerül, félévben lehet, hogy a hármast se kapom meg. Még sose voltam kettes semmiből, mit szólnak a szüleim, még a múltkori hármast se tudják, megpróbálom karácsony utánig titkolni, a nagyi persze tudja, ő mindent tud rólam, ő a szövetségesem. Még két nap, és itt a téli szünet, ezt már féllábon is…
A doga nagyon nehéz volt, de talán megkapom a hármast, ezen gondolkodtam hazafelé menet. Amint bekanyarodtam az utcánkba, egyből felnéztem, vártam, hogy megjelenik nagyanyám kendős feje. De ehelyett anyám intett az ablakban, hogy menjek fel. Festett vörös haja szinte lángolt a téli napsütésben. Mit keres itt ilyenkor anyám? Miért nincs a munkahelyén? Hirtelen dió nagyságúra zsugorodott a gyomrom. Biztos megtudták a matekot, de honnan? Már futottam a lépcsőn felfelé, amikor eszembe jutott, hogy a múltkor anyám találkozott a Karsai szüleivel a közértben, és hosszan beszélgettek… De miért érdekelné a Karsai anyját az én matek hármasom? A harmadikra érve belémhasított a félelem: csak nem a nagyival van valami? Még soha nem volt beteg… Azalatt a pár másodperc alatt, míg az ajtóhoz értem, megpróbáltam imádkozni, de nem tudtam, hogy kell, a mi családunk teljesen ateista. Mégis úgy éreztem, ide valami földöntúli segítség kell… Istenem, ha hallasz, csak a nagyit ne vidd el, ugye meggyógyul….inkább bukjak meg matekból, meg fizikából is… Így alkudoztam Istennel, míg benyitotam az ajtón. A szobában ott ült anyám, apám és a nagynéném. Olyan csend volt, a légy zümmögését is meg lehetett volna hallani, ha lett volna ebben a decemberi hidegben. A nagynéném, ahogy meglátott, elkezdett hangosan jajgatni, zokogni, és csak akkor láttam meg a nagyit, aki az ágyban feküdt, nyugodtan és derűsen, mintha valami szépet álmodna. Anyám a fülembe súgta: búcsúzz el a nagymamádtól. Én odahajoltam, egész közel a nagyi füléhez, és a kezemmel finoman rázogattam a vállát, úgy, hogy ne lássa senki: nagyi, ne csináld, kelj már föl, hallod? Suttogtam a fülébe. Hallod, nagyi, ne csináld… De a nagyi nem mozdult.
Szóltam anyámnak, hogy hazamegyek , ő bólintott, én meg szaladtam lefelé a lépcsőn, és közben úgy éreztem, mindjárt megfulladok, mintha egy ökölnyi vattadarabot nyeltem volna le, próbáltam felköhögni, de nem jött ki, sőt egyre csak dagadt, már alig kaptam levegőt. Otthon magamra zártam az ajtót, nehogy valaki hazajöjjön, és a biztonság kedvéért a fürdőszoba ajtót is bereteszeltem, leültem a puha szőnyegre, nekidőltem a meleg radiátornak, a meleg kicsit megnyugtatott, és egyszercsak kitört belőlem a sírás, mint egy megáradt folyó, haragudtam Istenre, hogy nem hallgatott meg, és nem tudom, mit sirattam jobban, a nagymamám elvesztését, vagy azt, hogy tudtam, aznap véget ért a gondtalan gyerekkorom.

Vélemény, hozzászólás?

Please log in using one of these methods to post your comment:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.