A DAMJANICH UTCÁTÓL AZ ARANY JÁNOS UTCÁIGFiatalember,arrébb csúszna az ablak mellé,hogy leülhessek? Annyit kanyarog ez a troli, nem győzők kapaszkodni. Köszönöm,így kényelmesebb. Mostanában nem engedelmeskedik a lábam. Nem hajlik rendesen. Jártam is kezelésre a Péterfybe,de jött ez a karantén,és már csak bevásárolni mehetek,azt is délelőtt. Meg ez a maszk…! Alig kapok levegőt. De ha muszáj… Én nem félek a vírustól,annyi szörnyűséget megéltem,ez meg se kottyan. Különben is, a nyolcvanhatodikat taposom. A házi orvosom azt mondta, botot kéne használnom,akkor biztosabban mennék. Azt mondtam neki: doktornő,azért olyan öreg még nem vagyok!Nevetett rajtam,de igaza volt. Előbb-utóbb kiváltom azt a botot.Tudja,fiatalember,gyerekkoromban majdnem kivégeztek a Dunaparton,de a nagyapám megmentett. Azt mondta: Évikém, add a kezed,és ne engedj el. Akkoriban olyan idők jártak, hogy szó nélkül megfogtak az utcán,kettes sorba rendeztek,és elindultunk gyalog vagy negyvenen,szó nélkül, hogy belelőjenek a Dunába Nagyapa és én voltunk az utolsók a sorban.Szorítottam a kezét, ahogy csak tudtam. Aztán egyszer csak lemaradtunk, egyre lassabban mentünk,majd beszaladtunk egy kis utcába a Szent István park közelében, onnan haza. De a szüleim nem úszták meg, egy napfényes délután feltették őket egy teherautó platójára, ez az utolsó emlékem róluk. Nagyapám nevelt fel engem meg a nővéremet. Később megismertem a férjemet. Szép,magas ember volt,dús barna haját hátrafésülte. Volt egy jellegzetes mozdulata, ahogy beletúrt a hajába. De én sem voltam ám csúnya! Nádszál vékony voltam, barna hajam az akkori divatnak megfelelően volt fésülve….Tudja,mi a csapda a fiatalságban? Az,hogy fiatalon senki nem hiszi el, hogy egyszer megöregszik. Én is azt hittem, hogy mindig fiatal maradok,aztán egyszer csak belenéztem a tükörbe, és egy csupa ránc idős asszony nézett vissza rám. Hogy történhetett mindez, és mikor? Az idő mindig rohan, utólag a fiatalság csak egy percnek tűnik,. Jó páros voltunk,a férjem meg én. Sokat dolgoztunk, de a hétvégéket együtt töltöttük,szerettünk táncolni,nagy élet volt itt Pesten,nem is hinné. De már egy rokonom se él. Nagyapa hatvanegyben halt meg, utána a nővérem…Súlyos szívbeteg volt.. A férjem is több,mint húsz éve meghalt,épp amikor nyugdíjba ment volna. És tíz éve az egy szem fiunk is elment… Szörnyű autóbaleset volt,,,,De nem panaszkodom,szép életünk volt,én üzletvezető voltam a CipőboltVállalatnál,Tudja,a Nyugatinál az a nagy sarok üzlet. Persze ma márSalamander….Irtózatosan nagy forgalmat produkáltunk, jó kis csapat voltunk,év végén mi kaptuk a legnagyobb prémiumot. Nyugdíj után is tartottuk a kapcsolatot,én voltam a legidősebb,de már csak én élek… Csak a csütörtöki römi partik hiányoznakl,nem találkozhatunk,csak telefonon beszélünk a barátnőimmel.. Tudja,a vírus…Látja,fiatalember,minden relatív, engem ez a járvány nem ijeszt meg, de a szabályokat betartom,bár szörnyű ez a maszk….Na már meg is érkeztünk,nem kellsietni,végállomás….Fiatalember,segít leszállni? Nehéz dolog idősnek lenni. Veszek valami levesbe valót itt a Hold utcai piacon,aztán visszatrolizok. Mindennap megteszem ezt az utat,hogy kicsit emberek között lehessek,ha már korlátozások vannak…Isten áldja,fiatalember,és vigyázzon magára!