Pro és kontra…

Érdekes beszélgetésnek voltam tanúja az egyik bevásárló központban két pénztárosnő között. Mint kiderült, mindkettőnek huszonegy-két éves lánya volt, mindkettő egyetemista. – – A te lányodnak azért nincs pasija, mert nem tud főzni. Én már 14 évesen tudtam, és erre neveltem a lányomat is. – mondta büszkén az egyeske. – én meg úgy neveltem a lányomat, hogy ne legyen cseléd. – válaszolta ketteske-ezt látta otthon is. Az én férjem elmosogat maga után, és mindent megcsinál ugyanúgy, mint én. – Az a nő, aki nem főz, ne akarjon családot. Ugye, uraim, lehet hozzászólni! Mire egy szemüveges fiataember félszegen megszólalt: az én feleségem orvos, és tud főzni. Na akkor elszabadult a vita, többen beleszóltak, közben a két pénztáros keze meg nem állt, ugyanúgy pittyegtek a felvágottak meg a mosószerek kódjai. Közben a vevők is cserélődtek, de a vita folytatódott. Elgondolkodtam, amíg dobáltam be a cuccot a kocsiba. Nekem örömet szerez a főzés, persze, ha lenne három gyerekem, akkor muszáj lenne, és az nem ugyanaz. Viszont valóban egyre több olyan fiatal ügyvédnő, igazgatónő, szóval magas képzettségű nő nem tud, és nem is akar főzni, akár van gyerek, akár nincs. Ezt a fiatal férjek sem várják el, érdekes módon. A főzés igénye vajon összefügg a tanultsággal? Egy varrónőről nem tudom elképzeni, hogy nem főz otthon. De miért gondolom ezt? Sztereotípia? Lehet, de azt gondolom, hogy az nem csicska dolog, ha összeütök magunknak valami finomat, mint ahogy a párom se szolga, amikor elviszi a kocsimat a szervízbe. Ugyanakkor a mostani fiatalok szívesebben esznek kint, vagy vesznek készételt. Úgy látszik, ez a trend. Mindenki döntse el maga, hogy egyeske vagy ketteske, vagy a kettő között valahol.