ANYÁM TÖRTÉNETEI

De jó, hogy elkísérsz, pedig biztos lenne jobb dolgod is, mint itt az egészségházban ücsörögni velem. Csak a szokásos csontritkulás elleni bogyóért jöttem, de órákat kell várni egy receptre is. Mennyi beteg ember! És milyen öregek! Én nem így nézek ki ugye?                                               

Nekem semmi bajom nincs, múltkor voltam vérvételen, minden értékem rendben van. Ugyanolyan erősnek érzem magam, mint ötvenévesen. Az anyukám, a te nagymamád nem látott orvost, még négyünket is otthon szült meg, egyedül. Akkoriban nem volt divat kórházban szülni. Apád nővére például a szántóföldön született, mert épp aratás volt, és ott folyt el a nagymamád magzatvize, már nem volt idő hazamenni. A mai fiatalok azt hiszik, a terhesség egy betegség. Nézd csak, neked jobb a szemed, hányas sorszámot ír ki? 58-as? Te jó Isten, én 73-as vagyok! Kislányom, ha nem érsz rá, nyugodtan menj el, én estig itt fogok ülni. Hol is tartottam? Ja igen, az anyukám egy nagyon erős asszony volt, 85 éves korában eltörött a lába, leesett a székről ablakpucolás közben, de összeforrt a csontja. Egy évre rá sztrokot kapott, de felépült és még tíz évig élt. Egy percre meg nem állt, ugyanúgy, mint én, tőle örököltem ezt a mozgékonyságot. Bezzeg apád! Csak gyűlnek a hasán a kilók, meg nem mozdul! Azt meri mondani magáról, hogy ő egy sportember! Mondtam is neki a múltkor, amikor lihegve jött haza, mert cipelt pár kiló krumplit : mi az, csak nem elfáradtál? Igaz, hogy te vagy a sportember, de én mindennap ennek a többszörösét hozom haza!                                                   Nézz oda, egyre többen jönnek, láttál valakit bemenni? Senkit, ugye? Lehet, hogy nincs is bent senki, ki tudja, mit csinál a doktornő? A múltkor vagy húsz percig telefonált, nem érdekelte, hogy hányan várnak rá, saját fülemmel hallottam, már bent ültem, de mintha ott se lettem volna, csak csacsogott tovább valami barátnőjével. Ez a Májusegy ruhagyárban a 60-as években nem fordulhatott elő , ott fegyelem volt, öt percnél többet nem pihenhettünk, mert különben levonták a fizetésünkből, vagy a napi munkát el kellett végezni, addig nem mehettünk haza. Ez a doktornő azt hiszi, hogy a nyugdíjasnak semmi dolga, hadd várjon. Felháborító! Tudod mit, kislányom, hagyjuk az egészet, én nem bírok itt ülni még órákat, nagyon reménytelennek tűnik az egész. Itt nem messze van egy jó kis cukrászda, nem azt mondom, hogy jobb a sütije, mint az enyém, mert az én almás rácsosomnak nincs párja, de kávé mellé jó lesz. Na megyünk?